Adott egy elég lúzer zálogos (Jang Tae San) akinek az életét
a munkája, a szórakozóhelyek, meg a kártya tölti ki. Nem is érzi
mennyire piti az élete, míg be nem állít régi barátnője (In Hye) azzal,
hogy van egy közös gyerekük, aki most súlyos beteg, és csontvelőre lenne
szüksége. Tae San összeismerkedik a kislányával amitől hirtelen célja
lesz az életének. Szinte szárnyakat kap attól, hogy megmentheti.
És ekkor üt be a mennykő, egy törzsvevő személyében, aki egy fényképezőgépet ad be sietve a zálogházba. A gép értékét nem annyira a márkája, mint inkább a rajta lévő felvétel adja. S amitől a zálogos hirtelen egy gyilkosság kellős közepén találja magát. A gyanúsított pedig ő maga. Vajon képes lesz-e tisztázni magát két héten belül, amikorra kislánya műtétjét kiírták, vagy végleg maga alá temeti őt egy politikai bűntény?

TWO WEEKS (2013)
feliratos, dél-koreai
ONLINE 1
01 , 02 , 03 , 04 , 05 , 06 , 07 , 08 , 09 , 10 , 11 , 12 , 13 , 14 , 15 , 16
ONLINE 2
01 , 02 , 03 , 04 , 05 , 06 , 07 , 08 , 09 , 10 , 11 , 12 , 13 , 14 , 15 , 16
rendezte: Son Hyung Suk,Choi Jung Kyu
írta: So Hyun Kyung
szereplők:
Lee Joon-gi - Jang Tae-san
Kim So-yeon - Park Jae-kyung
Ryu Soo-young - Im Seung-woo
Park Ha-sun - Seo In-hye
Kim Hye-ok - Jo Seo-hee
Jo Min-ki - Moon Il-seok
Lee Chae-mi - Soo-jin
Song Jae-rim - Mr. Kim

Two Weeks c. sorozatot csak az 5. résszel tudtam megnézni, tovább nem engedi. Kérnék szépen segítséget.. eva.mocselini@gmail.com
VálaszTörléscsak az 5. részt engedi megnézni tovább nem. Kérnék segtséget eva.mocselini@gmail.com
VálaszTörlésA feltöltés folyamatban van, csak addig volt feltöltve. Folytatása következik, ahogy időm engedi. Sajnos most nincs túl sok.
TörlésJulie,
VálaszTörlésismet valami nagyon szep es izgalmas sorozattal ajandekozol meg minket.
KÖSZÖNET! üdvözlettel:G.M
Örülök, hogy örülsz. Az EMPEROR OF THE SEA is kapott és még fog kapni néhány új epizódot, tudom, hogy te azt is szereted.
TörlésIgen Julie ez igy van:)))) Itt logok ahogy csak tehetem es van mikor meg "melegeben" sikerül megneznem a friss feltölteseidet.
VálaszTörlésTalan nem is tudod igazan,mennyire halas vagyok az önzetlen munkaidert.
Üdvözlettel:G.M
Kedves Julie! Sajnos az 5.résztől nem engedi nézni, és az Arangnál pedig a 9.résztől nem engedi. Eddig nem volt semmi ilyen probléma. Mi lehet ez ? Bocsánat a nyaggatásért.
VálaszTörlésÜdv.
Sajnos ezek a dolgok nem rajtam múlnak, általában túlterhelt a server, egy idő után már nézhető újra. A legjobb megpróbálni megint később. Egyébként már töltögetem le az EMERGENCY COUPLE-t neked, majd jön. Szia, jó hétvégét.
TörlésKöszönöm et a nagyon szep sorozatot Julie:)))
VálaszTörlésKedves Julie! Ha nem hagyod abba a koreai feliratok engedély nélküli beégetését, és lopkodod más munkáját, akkor fogom magam, és elküldöm a MTV-nek, és egyéb illetékeseknek az oldalat címét, akik majd jogi útra terelik az ügyet... Columbo, Esmeralda, Bosszú stb. Elég sok mindent töltöttél fel, ami törvénybe ütközik, és ha már nem vagy hajlandó kérésre nyugodtan törölni, amikre megkértek, akkor névtelenül el lehet küldeni az oldalad címét az illetékeseknek is.

VálaszTörlés