Keresés ebben a blogban

2014. 05. 30.

MY PRINCESS (2011)


I Szol (Kim Thehi) az átlagos egyetemista lányok életét éli, fülig szerelmes történelemprofesszorába, Nam Dzsonguba (Lju Szujong), amikor is egy nap az élete fenekestül felfordul: kiderül, hogy ő az utolsó koreai király, Szundzsong leszármazottja. Nam professzor és az egyik helyi múzeum kurátora, O Jundzsu (Pak Jedzsin) hosszú kutatómunkával kiderítik, hogy a császárnak az eddig gondoltakkal ellentétben mégis született egy fia. A császár unokájának, I Szol apjának az életét azonban tönkretette a Daehan Group cégcsoport nagy hatalmú ura, Pak Tongdzse, aki most bűntudattól vezérelve mindent meg akar tenni annak érdekében, hogy rehabilitálják a császári családot. Unokája, a diplomata Pak Hejong (Szong Szunghon) ellenzi a nagyapja törekvéseit, és annak érdekében, hogy megállítsa, kinevezteti magát I Szol személyi tanárává. Szol beköltözik a palotába, ám életét megkeserítik az uralkodó család ellen szövetkező politikusok, a féltékeny múzeumkurátor és még saját mostohanővére is. Ráadásul a lány beleszeret a jóképű Hejongba, pedig gyűlölnie kellene a férfit azért, amit a családja tett az övével.


MY PRINCESS (2011)
feliratos, dél-koreai



ONLINE
01 , 02 , 03 , 04 , 05 , 06 , 07 , 08 , 09 , 10 , 11 , 12 , 13 , 14 , 15 , 16




rendezte: Kwon Seok-jang

írta: Kim Eun-sook, Jang Young-shil


szereplők:
  • Kim Thehi: I Szol, egyetemista. Nevelőszülőknél nőtt fel, mostohanővérét I Dant szintén adoptálták. Szungdzsong császár egyetlen élő leszármazottja.
  • Szong Szunghon: Pak Hejong, diplomata, a Daehan Group örököse. Ellenzi a restaurációt. O Jundzsuval a házasságot tervezik.
  • Pak Jedzsin: O Jundzsu, a Daehan Group által felállított múzeum kurátora, apja a cég elnökének titkára. Valójában gyűlöli a vezérigazgatót és minden eszközzel meg akarja akadályozni, hogy Szolból hercegnő legyen.
  • Lju Szujong: Nam Dzsongu, történelemprofesszor, az uralkodói család történetének lelkes kutatója. O Jundzsu az első szerelme volt. A nő vele és Hejonggal is találkozgat. Szol leghűségesebb védelmezője.
  • 이순재 I Szundzse: Pak Tongdzse, a Daehan Group vezére, Hejong nagyapja. Mindenáron hercegnőt akar faragni Szolból.
  • 임예진 Im Jedzsin: Szol örökbefogadó anyja.
  • 강예솔 Kang Jeszol: I Dan, Szol mostohanővére
  • I Gikvang: Koni, a palota egyik séfje, Szol imádója
  • 손성윤 Szon Szongjun: Szin Miszo, Szol szobalánya a palotában
 

15 megjegyzés:

  1. Ezt a gyorsaságot! :) látom már már is kezdted tölteni. Ezer hála, és köszönet!!!!!!!
    Milyen jó, hogy vannak ilyen emberek is, mint Te, akik lehetővé teszik, hogy részesei lehetünk a koreai filmek élményének. Sokan nem tudunk tölteni, feliratot összerakni, stb. csak online nézni.

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Szerencsém volt, mert megtaláltam a hozzávalókat, de el fog tartani egy kis ideig, mire minden rész fent lesz. Sajnos még most töltöm le az eredetieket is, csak 11-nél járok. De meglesz és szívesen.
      Üdv, Julie

      Törlés
  2. Bocsi, hogy megint zavarlak, de nem tudom lejátszani az első részt. Állandóan csak tölt, illetve 2 percet tölt, 1 percet játszik. Esetleg nem tudnád kijavítani? Nagyon köszönöm!
    Üdv: Pandika

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos nekem sem megy egyik sem, ez néha előfordul VIDEOBAM-mal, és általában egy idő után majd jó lesz. Mindegy, felrakom máshova is, amint kész a COFFEE PRINCE. Hamarosan.

      Törlés
  3. Julie! Nagyon aranyosan válaszolgatsz nekünk, nagyon köszönöm én is a feltöltéseket, nagy koreai filmrajongó vagyok én is. Egy kérdésem lehetne? Nem találkoztál mostanában a Full House Take 2-vel? A vikin a 16. részig van csak magyar felirat, és már hónapok óta nem megy tovább, jelenleg is 51 %-on áll.. Sajnos félbe kellett hagynom és nem tudom a végét. Ha esetleg megtalálnád valahol feltennéd ide?? Előre is köszi a válaszodat. üdv. és jó munkát!:-))))))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Sajnos az időm most eléggé korlátozott, de utánanézek majd.

      Törlés
  4. Válaszok
    1. Megvan hozzá minden, csak az időm kevés momentán. Kicsit lassan fog jönni, de biztosan.

      Törlés
  5. Julie ! Te vagy a csúcs!!! Már nagyon régen láttam tehát előlről fogom kezdeni majd!
    A vikin kinéztem néhány filmet amit a címe után jónak gondolok, természetesen nem most, hanem majd alkalomadtán ha akarjátok bővíteni az oldalt, akkor gondoljatok ezekre is:
    Emergency Couple, To the Beautiful You, Lie to Me.
    Tehát nem most!!!!! hanem alkalomadtán, csak ötlet volt.
    üdv.

    VálaszTörlés
  6. Kedves Julie, tudom az idöd nagyon keves ,de egyszer ha lehetseges, Hyun Bin -töl a Snow Qeen sorozatot tervbe vennetek??
    Allitolag nagyon szep es tartalmas törtenet az is.
    Nagyon szepen köszönöm_)))

    VálaszTörlés
    Válaszok
    1. Úgy néz ki, nincs magyar felirat hozzá. Még nézem.

      Törlés
  7. Nagyon örülök én is az új sorozatoknak. Nem tudom, kérhetek-e egy sorozatot, amit már nagyon rég óta keresek. A Love Rain-t, amelynek egy kis részét sikerült letöltenem, de a többi hibás. Nagyon megköszönném, ha láthatnám. Gondolom más is örülne ennek a sorozatnak is. Köszönöm az eddigi munkátokat.
    Üdv.

    VálaszTörlés
  8. Sziasztok!
    Valamiért nem meg a Fire Drive-re feltöltött videó. Nagyon szeretném megnézni ezt a sorozatot, hiszen már a 10. részig jutottam. Nem tudnátok feltenni egy másik oldalra is. Láttam több sorozatnál is van, hogy több helyre van feltéve. Az olnine-s résznél működne. Pár rész láttam már oda is fel van tölte, fel tudnátok tölteni a többit is?
    Előre is köszi a választ.

    VálaszTörlés
  9. sziasztok!
    a 4. részt sajnálatos módon nem tudom lejátszani azt írja ki, hogy a videó nem található... :( valaki tud nekem segíteni, hogy elérhető legyen.
    előre is köszönöm :)

    VálaszTörlés

LinkWithin

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...

ARCHÍVUM

TAGOK