A harcviselt egykori katonát, John Carter századost
(Taylor Kitsch) érthetetlen okokból a Marsra szállítják, ahol
ismeretséget köt helyi lakosokkal, Tars Tarkas-sal (Willem Dafoe), és az
elbűvölő Dejah Thoris (Lynn Collins) hercegnővel. Akaratán kívül
belekeveredik a bolygó bennszülöttjei közötti ősi konfliktusba és az
összeomlás határmezsgyéjén egyensúlyozó világban John Carter újra
felfedezi magában az emberséget, amikor rájön, hogy bolygó és népének
sorsa egyedül az ő kezében nyugszik.
Keresés ebben a blogban
2012. 05. 31.
ARTHUR 1. (1981)
A multimilliomos Bach ultimátumot ad részeges,
céltalan fiának, Arthurnak: vagy feleségül veszi üzlettársa lányát, vagy
kitagadja az örökségéből. De a szeretetreméltó playboy nem szereti
Suzant, ellenben felfigyel egy ruhaüzletben egy lányra. A szegény
pincérnő, Linda éppen apjának lop el egy nyakkendőt. Romantikus indítás
egy hatalmas szerelemhez, amely talán az infantilis Arthurt is
cselekvésre készteti.
Kategória:
1981,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
ARTHUR 2. (1988)
A multimilliomos Arthur már nős ember, imádják egymást
Lindával, de úgy tűnik, még mindig nem igazán nőtt be a feje lágya. Egy
nap szörnyű hírt közöl velük az orvos: Lindának nem lehet gyereke. A
fiatalasszony azt ajánlja Arthurnak, hogy fogadjanak örökbe egy
kisbabát. Arthur négy évvel korábban faképnél hagyott menyasszonya,
Suzanne azóta sem adta fel. Még mindig szereti Arthurt, most tehát
ellentámadásba lendül bosszúszomjas apjával együtt.
Kategória:
1988,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
2012. 05. 30.
ANYÁM ÚJ PASIJA (2008)
Elköltözik az anyjától Henry Durand szövetségi ügynök.
A depressziós Marthának is azt ajánlja, kezdjen új életet. Két évvel
később Henry hazalátogat a mennyasszonyával, Emilyvel, aki
pszichiáterként dolgozik az FBI-nál. Alig ismer az anyjára, aki Martha
helyett Martynak hívja magát, hihetetlenül szexisen néz ki, bejárta a
fél világot, és a saját fiánál fiatalabb pasikkal szórakozik. Egyik nap
találkoznak egy elbűvölő külföldivel. Úgy tűnik, Tommy és Marty
vonzódnak egymáshoz. Henry örül ennek, mígnem a munkahelyén megtudja,
hogy a férfi nemzetközi műkincstolvaj, a legkeresettebb bűnözők egyike.
Kategória:
2008,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
HASONMÁS (2009)
Az emberek kényelemben és biztonságban élnek 2054-ben.
Mindez annak köszönhető, hogy miközben ők otthon élvezik az életet, a
saját, tökéletes robot hasonmásaik végzik el helyettük a mindennapi
teendőket. A tökéletesnek hitt rendszer azonban váratlanul megbomlik,
amikor meggyilkolnak néhány hasonmást. Greer FBI-ügynökre vár a feladat,
hogy kinyomozza, mi történt. Minél mélyebbre merül az ügybe, annál
meglepőbb dolgokra bukkan. A fenyegető összeesküvés leleplezése
érdekében kénytelen maga is beállni nyomozni a hasonmása helyett.
Kategória:
2009,
AKCIÓ FILM,
FILM,
SCI-FI FILM,
THRILLER FILM
WU XIA (2011)
A film 1917-ben játszódik, egy faluban, ahol Liu Jinxi (Yen), felesége
és két gyerekük élnek. Egy nap rablók támadják meg a papírüzemet, és Liu
önvédelemből végez velük, a későbbi nyomozó (Kaneshiro) szerint nem
véletlenül, hanem gyanús ügyességgel és erővel. Aztán ki is derül, hogy a
tíz éve ott élő férfi múltja kissé zavaros és sötét, majd kilétének
gyanújára letartóztatási paranccsal indul vissza a felügyelő, ám addigra
már mások is keresik az álneves családapát…
Kategória:
2011,
AKCIÓ FILM,
ÁZSIAI FILM,
DRÁMA FILM,
FILM
AZT BESZÉLIK... (2005)
Sarah (Jennifer Aniston), a New York-i újságíró már
menyasszony, de halogatja a házasságot és nem szívesen utazik haza
vidékre, a húga esküvőjére. Ám a vendégség másképp alakul, mint hitte.
Megismerkedik egy milliomos sármőrrel, Beau Burrough-val (Kevin Costner)
és bár eleinte úgy néz ki, szerelem lesz a dologból, a románc balul sül
el. A férfi néhány megjegyzése alapján Sarah nyomozni kezd és
elképesztő családi titkokra derít fényt: az ő nagymamája volt a Diploma
előtt című klasszikus vígjátékot ihlető történet hősnője.
CSODÁLATOS VILÁG (2009)
Ben Singer, az egykori tehetséges country zenész megkeseredett emberré vált.
Zenélés helyett korrektorként dolgozik, de utálja munkáját és kollégáit egyaránt. Feleségétől elvált, lányát hetente csak egyszer látogatja meg, de akkor is inkább kötelességből, nem pedig apai szeretettől vezérelve. Egyedül szenegáli lakótársa, Ibu az, aki képes Ben állandó cinizmusát és utálkozását elviselni. Amikor Ibu cukorbetegsége miatt kómába esik, Ben rádöbben, hogy abba kell hagynia az önsajnáltatást, és meg kell próbálnia rendbe hozni az életét. Ezért azonban nemcsak a külvilággal, hanem önmagával is meg kell küzdenie.
Zenélés helyett korrektorként dolgozik, de utálja munkáját és kollégáit egyaránt. Feleségétől elvált, lányát hetente csak egyszer látogatja meg, de akkor is inkább kötelességből, nem pedig apai szeretettől vezérelve. Egyedül szenegáli lakótársa, Ibu az, aki képes Ben állandó cinizmusát és utálkozását elviselni. Amikor Ibu cukorbetegsége miatt kómába esik, Ben rádöbben, hogy abba kell hagynia az önsajnáltatást, és meg kell próbálnia rendbe hozni az életét. Ezért azonban nemcsak a külvilággal, hanem önmagával is meg kell küzdenie.
Kategória:
2009,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
CSATA : LOS ANGELES (2011)
Egy tengerészgyalogos-egységet Nantz őrmester (Aaron
Eckhart) vezetésével Los Angeles-be vezényelnek ismeretlen küldetéssel. A
katonáknak váratlanul szembe kell nézniük a különös ellenséggel: az
űrből jött lények a tenger felől érkeznek, és a partraszállás során
válogatás nélkül mindenkit azonnal megölnek. A szakasz már csak annyit
tehet, hogy kimenti az utolsó túlélőket. Belekeverednek a totális
háborúba. A Földnek valószínűleg vége. A katonák mégis kitartanak a
végsőkig.
Kategória:
2011,
AKCIÓ FILM,
FILM,
SCI-FI FILM,
THRILLER FILM
CONTINUUM
Eredetileg Out of Time lett volna a Schowcase kanadai időutazós sorozatának a címe, a készítők végül a Continuum mellett döntöttek.
A 10 részes sorozat egy rendőrnőről szól, aki 2077-ben egy időrésen át a jelenbe csöppen, ugyanis 9 bűnözőt követ, akiket el kell kapnia mielőtt azok változtatnának a jövőn.
Állandó szereplők: Rachel Nichols, Victor Webster, Erik Knudson, Jonathan Walker, Stephen Lobo, Roger Cross, Lexa Doig, Omari Newton, Luvia Petersen és Terry Chen.
A 10 részes sorozat egy rendőrnőről szól, aki 2077-ben egy időrésen át a jelenbe csöppen, ugyanis 9 bűnözőt követ, akiket el kell kapnia mielőtt azok változtatnának a jövőn.
Állandó szereplők: Rachel Nichols, Victor Webster, Erik Knudson, Jonathan Walker, Stephen Lobo, Roger Cross, Lexa Doig, Omari Newton, Luvia Petersen és Terry Chen.
2012. 05. 29.
A SEREG NEM ENGED (2008)
Az iraki háborúban tanúsított hősies helytállása miatt
katonai érdemrendekkel a mellén tér haza kis texasi szülővárosába
Brandon King őrnagy. Az ünnepelt veterán semmi mást nem szeretne, csak
folytatni a háború előtt félbehagyott életét.
Amikor már éppen úgy érezné, hogy kezd visszatérni minden a rendes kerékvágásba, a hadseregtől újra behívó-parancs érkezik: Brandont ismét Irakba vezényelték vissza. A katona azonban hallani sem akar újra a frontról. Maradni akar, újra a civilek életét szeretné élni, miközben katonaként tudja, hogy nem tagadhatja meg a parancsot. Ez a konfliktus komoly próba elé állít mindent, amiben eddig hitt: a család összetartó erejét, a baráti hűséget, a szeretet hatalmát és a becsület értékét.
Amikor már éppen úgy érezné, hogy kezd visszatérni minden a rendes kerékvágásba, a hadseregtől újra behívó-parancs érkezik: Brandont ismét Irakba vezényelték vissza. A katona azonban hallani sem akar újra a frontról. Maradni akar, újra a civilek életét szeretné élni, miközben katonaként tudja, hogy nem tagadhatja meg a parancsot. Ez a konfliktus komoly próba elé állít mindent, amiben eddig hitt: a család összetartó erejét, a baráti hűséget, a szeretet hatalmát és a becsület értékét.
TEGNAP ÉJJEL (2010)
Míg a vágy el nem választ.
A 'Tegnap éjjel' egy érzelmileg erőteljes romantikus film a bizalomról, a vágyról, a megcsalásról, a modern szerelemről és házasságról. A film a hűség "szürkezónáiról" is szól: az egy óvatlan pillanatban meghozott döntéseknek lehetnek visszavonhatatlan következményei. Az alkotás főszereplője egy fiatal, elbűvölő és jómódú New York-i pár, akik ugyanazon éjjel esnek kísértésbe. Tökéletesnek tűnő kapcsolatuk meghatározó próba előtt áll, és olyan döntéseket kell meghozniuk, melyekre egyikük sem számított, amikor csupán egy éjjelre különválnak. A férj, Michael üzleti útra indul vonzó kolléganőjével, Lauraval, miközben felesége, Joanna összefut egy régi szerelmével. A csábítás ereje mindkettejüknél hatalmas: egyetlen, fülledt erotikával eltöltött éjszaka, amire sohasem jöhet rá a másik fél. Egyetlen kérdésen múlik minden: mégpedig hogy sikerül-e elszámolniuk a saját lelkiismeretükkel.
A 'Tegnap éjjel' egy érzelmileg erőteljes romantikus film a bizalomról, a vágyról, a megcsalásról, a modern szerelemről és házasságról. A film a hűség "szürkezónáiról" is szól: az egy óvatlan pillanatban meghozott döntéseknek lehetnek visszavonhatatlan következményei. Az alkotás főszereplője egy fiatal, elbűvölő és jómódú New York-i pár, akik ugyanazon éjjel esnek kísértésbe. Tökéletesnek tűnő kapcsolatuk meghatározó próba előtt áll, és olyan döntéseket kell meghozniuk, melyekre egyikük sem számított, amikor csupán egy éjjelre különválnak. A férj, Michael üzleti útra indul vonzó kolléganőjével, Lauraval, miközben felesége, Joanna összefut egy régi szerelmével. A csábítás ereje mindkettejüknél hatalmas: egyetlen, fülledt erotikával eltöltött éjszaka, amire sohasem jöhet rá a másik fél. Egyetlen kérdésen múlik minden: mégpedig hogy sikerül-e elszámolniuk a saját lelkiismeretükkel.
Kategória:
2010,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
2012. 05. 28.
SEJTCSERÉS TÁMADÁS (2010)
Jennifer Aniston és Jason Bateman a Sejtcserés támadás
főszereplői, amely egy nem szokványos vígjáték Kassieről, egy okos,
vidám, szingli lányról, aki a kissé idegbajos legjobb barátja, Wally
határozott ellenvetésének eleget nem téve végképp úgy dönt, itt az ideje
egy babának, még akkor is, ha ezt saját magának kell is megoldania egy
sármos "önkéntes" spermadonor apró kis segítségével (Patrik Wilson). A
jóbarát Wally nem tudja, Kassie babaterve nem egészen úgy alakult, ahogy
tervezte, de rendben révbeért. Aztán eltelik hét év, és mindenre fény
derül, amikor is Kassie és csemetéje visszaköltözik New York-ba, és
Wally végre megismerkedik Kassie koraérett- furcsa módon szintén némileg
ideggyenge - kisfiával.
Kategória:
2010,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
MACSKA - JAJ (1998)
Grga Pitic - a cigány keresztapa és szemétdombkirály -
és Zarije, egy cementüzem büszke tulajdonosa, régi jó barátok, bár vagy
25 éve nem találkoztak. A már nyolcvanas éveiket taposó, betegségekkel
küszködő két zsivány kölcsönös tiszteletben élt át együtt bűnt és
bűnhődést. Zarije fia, Matko, a semmirekellő naplopó, mivel saját apját
nem meri megkérni, Grgától kér pénzt kölcsön egy vonatrakomány benzin
megszerzésére. Matko, sikeres trükkjén felbuzdulva felajánlja Dadan
Karambolónak, a cigány gengszterek kábítószeres királyának, hogy beveszi
a benzinbuliba. A gátlástalan Dadan azonban becsapja, így nincs más
választása, mint elfogadni Dadan kárpótlási kérését, vagyis hogy
hozzáadja fiát, Zarét Dadan húgához, Afroditához.
MADE IN AMERICA (1993)
Sarah Mathews (Whoopi Goldberg) afro-amerikai létére
sikeres üzletasszony, akinek jól menő könyvkereskedése van. Ám valami
mégis hiányzik az életéből: a gyerek. Férj híján Sarah egy spermabankhoz
fordul segítségért és csak annyi a kikötése, hogy gyermeke apja is
színes bőrű legyen, intelligens és nem túl nagy darab. Megszületik Zora
(Nia Long), aki szép is, okos is, ám kiderül, hogy Zorának nem lehet a
megboldogult Mr. Mathews az apja. Elkezdődik a kutatás és a szálak
Halbert Jacksonhoz (Ted Danson) vezetnek, az autókereskedőhöz, aki nem
mondható túlzottan intelligensnek, s ez csak a legkisebb probléma.
Kategória:
1993,
CSALÁDI FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
LAGZI - RANDI (2005)
Kat (Debra Messing) elkényeztetett féltestvére, Amy
(Amy Adams) esküvőjére készül. A násznagy nem más, mint Kat rendkívül
jóképű exbarátja, Jeffrey (Jeremy Sheffield). Csakhogy Kat nem akar
szégyenben maradni, amiért szingli, ezért felbérel egy profi kísérőt a
sima modorú, szívdöglesztő Nick Mercer (Delmott Mulroney) személyében.
Terve azonban egészen másképp sül el, Jeffrey helyett Nickbe szeret
bele.
Kategória:
2005,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
CLIVE BARKER: A VÉR KÖNYVE (2009)
A horrorfilm Clive Barker népszerű könyvsorozatának kerettörténete –
azaz nagyon jónak ígérkező sorozat bevezetője. Mary Florescu egy
pszichiátriai intézet kutatója, felfogad egy médiumot, Simon McNeal-t,
hogy együtt megvizsgáljanak egy kísértetjárta házat. McNeal éppen
egyedül van egy emeleti szobában, amikor hirtelen víziók kezdik el
gyötörni, majd megtámadják a szellemek és különös szavakat vájnak húsába
– szavakat, amik egy történeteket mesélnek el, így McNeal teste egy élő
könyvvé válik: a vér könyvévé…
Kategória:
2009,
FILM,
HORROR FILM,
MISZTIKUS FILM
ALKONYAT - HAJNALHASADÁS 1. (2011)
A hatalmas sikerű Alkonyat-sorozat várva várt
folytatásában Bella Swan (Kristen Stewart) és a vámpír Edward Cullen
(Robert Pattinson) végre az ifjú házasok boldog életét élhetnék, ám
árulások és tragédiák sorozata egész világukat romba döntheti. Az esküvő
után Bella és Edward nászútra Rio de Janeiróba utaznak, ahol végre
átadhatják magukat szenvedélyeiknek. Bella hamarosan észreveszi, hogy
várandós, és a kis híján végzetes szülés során Edward teljesíti a lány
régi kívánságát: halhatatlanná teszi. Lányuk, a különleges Renesmee
érkezése azonban veszélyes események lavináját indítja el. A Cullenek és
szövetségeseik szembekerülnek a vámpírvezetők, a Volturik félelmetes
tanácsával, és úgy tűnik, elkerülhetetlen sorsdöntő összecsapásuk. Az
izgalmakban bővelkedő, romantikus Hajnalhasadás folytatja a nagyszabású
természetfeletti mesét a szerelemről, amellyel az Alkonyat-sorozat az
egész világot meghódította.
Kategória:
2011,
FANTASY FILM,
FILM,
MISZTIKUS FILM,
ROMANTIKUS FILM
STAN HELSING (2009)
A film Halloween éjszakáján játszódik, amikor Stan Helsing, aki egy videotékában eladó, kénytelen megküzdeni a filmtörténelem 6 legnagyobb horror figurájával, hogy megmentse a város lakóinak életét.
Kategória:
2009,
FILM,
HORROR FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
2012. 05. 27.
SÖTÉT ZSARUK 3. (2012)
J ügynök (Will Smith) és K ügynök (Tommy Lee Jones) diadallal visszatér a múltba.
J 15 éve védi bolygónkat az univerzum mocskától, és látott már néhány furcsa dolgot, de egy csápos, kocsonyás, nyolckarú lényt sem tart olyan érthetetlennek, mint szűkszavú kollégáját, K-t. Amikor utóbbi eltűnik, sőt, egy időhuroknak köszönhetően úgy tűnik, hogy talán sosem létezett, hű társa mégis jelentős kalandra vállalkozik, hogy megmentse.
Visszatér a múltba, hogy az eredeténél leplezze le azt a földön kívülről irányított konspirációt, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. A szolgálati időgép 1969-be, New York-ba repíti, ahol összefog az ifjú, de máris pókerarcú K-val (Josh Brolin). Csupán 24 óra áll a rendelkezésükre, hogy helyrezökkentsék az időt: a tét K élete, az ügynökség sorsa és az emberiség jövője.
J 15 éve védi bolygónkat az univerzum mocskától, és látott már néhány furcsa dolgot, de egy csápos, kocsonyás, nyolckarú lényt sem tart olyan érthetetlennek, mint szűkszavú kollégáját, K-t. Amikor utóbbi eltűnik, sőt, egy időhuroknak köszönhetően úgy tűnik, hogy talán sosem létezett, hű társa mégis jelentős kalandra vállalkozik, hogy megmentse.
Visszatér a múltba, hogy az eredeténél leplezze le azt a földön kívülről irányított konspirációt, amely megpróbálja újraírni az emberi történelmet. A szolgálati időgép 1969-be, New York-ba repíti, ahol összefog az ifjú, de máris pókerarcú K-val (Josh Brolin). Csupán 24 óra áll a rendelkezésükre, hogy helyrezökkentsék az időt: a tét K élete, az ügynökség sorsa és az emberiség jövője.
AVATAR AANG LEGENDÁJA 1-3.ÉVAD
A világot négy nép lakja: a Víz, a Föld, a Levegő és a
Tűz népe. Minden népnek van egy kasztja, melybe olyan mesterek
tartoznak, akik képesek megváltoztatni eredeti elemüket; ők a
Vízhajlítók, Földhajlítók, Léghajlítók és Tűzhajlítók. Közülük a
legnagyobb hatalma az Avatarnak van: ő az egyetlen, aki képes mind a
négy elemet uralni, aki sorban leszületik mind a négy néphez. Mikor a
könyörtelen Tűz népe leigázni készül a Föld, a Levegő és a Víz népét,
egy csintalan kisfiú kénytelen szembesülni sorsával, miszerint ő az
Avatar, a Kiválasztott, az egyetlen aki helyreállíthatja a világ
rendjét.
Az utolsó Léghajlító hősi története a 12 éves Aang utazásáról szól - a kisfiú igyekszik megfelelni a Végzet által ráosztott megmentő-szerepnek, miközben szeretne teljesen hétköznapi gyerek is lenni. Aang feladata, hogy a Tűz népe ellen harcba indulók élére álljon és visszaállítsa az egyensúlyt a háborúk szaggatta világban. Védelmezője és segítője egy fiatal Vízhajlító, Katara és a lány bikafejű, harcos bátyja, Sokka. Aang velük indul a veszélyes küldetésre, hogy megmentse a világot és hogy terheit néha lerázva a normális gyereklétet is élvezhesse.
Az utolsó Léghajlító hősi története a 12 éves Aang utazásáról szól - a kisfiú igyekszik megfelelni a Végzet által ráosztott megmentő-szerepnek, miközben szeretne teljesen hétköznapi gyerek is lenni. Aang feladata, hogy a Tűz népe ellen harcba indulók élére álljon és visszaállítsa az egyensúlyt a háborúk szaggatta világban. Védelmezője és segítője egy fiatal Vízhajlító, Katara és a lány bikafejű, harcos bátyja, Sokka. Aang velük indul a veszélyes küldetésre, hogy megmentse a világot és hogy terheit néha lerázva a normális gyereklétet is élvezhesse.
2012. 05. 26.
SONADORAS - SZERELMES ÁLMODOZÓK
A fiatalokról szóló történet középpontjában Fernanda
(Alejandra Ávalos) áll, aki pszichológusként dolgozik egy drogelvonó
klinikán. Itt találkozik a helyi gimnázium irodalomtanárával, José
Luisszal (Arturo Peniche). Egymásba szeretnek, de nem sejtik, hogy ezzel
milyen lavinát indítanak el. José Luis sötét titkot rejteget. A hírhedt
és gonosz drogkereskedő, Eugenio de la Pena (José Carlos Ruiz) szemet
vetett Fernandára, s csakhamar megtudja vetélytársa, Jose Luis titkát.
Eugenio megzsarolja Fernandát: börtönbe juttatja Jose Luist, ha nem lesz
a felesége.
UTAZÁS A REJTÉLYES SZIGETRE (2012)
A kalandorvér nem válik vízzé. Az ifjú Sean Anderson
(Josh Hutcherson), aki a két évvel ezelőtt bátran indult nagybátyja
megmentésére, vészjelzéseket kap vállalkozó kedvű nagyapjától (Michael
Caine) egy titokzatos szigetről. Az egyetlen baj csak az, hogy a térkép
szerint a jelzés az óceánnak azon pontjáról származik, ahol biztosan
nincsenek szigetek.
A fiú habozás nélkül útnak indul. Mostohaapja (Dwayne Johnson) képtelen lebeszélni őt az őrült vállalkozásról, így aztán - jobb ötlet híján - ő is Seannal tart. Belekeveredik a kalandba a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta (Luis Guzmán) és szemrevaló lánya (Vanessa Hudgens) is. A sziget újabb és újabb váratlan helyzetekkel teszi próbára a csapat ügyességét és kitartását: ismeretlen életformák, meglepetésszerűen kitörő vulkánok várják őket, és még néhány egészen különös meglepetés.
A fiú habozás nélkül útnak indul. Mostohaapja (Dwayne Johnson) képtelen lebeszélni őt az őrült vállalkozásról, így aztán - jobb ötlet híján - ő is Seannal tart. Belekeveredik a kalandba a világ legrozogább gépével rendelkező pilóta (Luis Guzmán) és szemrevaló lánya (Vanessa Hudgens) is. A sziget újabb és újabb váratlan helyzetekkel teszi próbára a csapat ügyességét és kitartását: ismeretlen életformák, meglepetésszerűen kitörő vulkánok várják őket, és még néhány egészen különös meglepetés.
AMERIKA KAPITÁNY : AZ ELSŐ BOSSZÚÁLLÓ (2011)
Az Amerika Kapitány a Marvel univerzum kezdeteire
koncentrál, amikor Steve Rogers (Chris Evans) önkéntesként jelentkezik
egy kísérleti programba, amelytől átváltozik az Amerika Kapitányként
ismert szuperkatonává.
Amerika Kapitány egyesíti erejét Bucky Barnesszal (Sebastian Stan) és Peggy Carterrel (Hayley Atwell), hogy szembeszálljanak a gonosz HIDRA nevű szervezettel, melyet az ördöngös Vörös Kopnya (Hugo Weaving) vezet.
Amerika Kapitány egyesíti erejét Bucky Barnesszal (Sebastian Stan) és Peggy Carterrel (Hayley Atwell), hogy szembeszálljanak a gonosz HIDRA nevű szervezettel, melyet az ördöngös Vörös Kopnya (Hugo Weaving) vezet.
2012. 05. 25.
CAPRI - AZ ÁLMOK SZIGETE
Vittoria Mari sikeres fiatal nő, aki Milanóban az
esküvőjére készülődik Andreával, a jól menő ügyvéddel, mikor furcsa
értesítést kap ez közjegyzőtől, hogy azonnal jelenjen meg Capri
szigetén. Leküzdve vőlegénye ellenállását és a rettegett
tengeribetegséget, úgy dönt, hogy meg kell tudnia, mi lehet a titokzatos
ügy, ami Caprira szólítja...
ANNA 1. ÉVAD
Az idős és magányos testvérpár - Marilla és Matthew
Cuthbert - elhatározza, hogy örökbe fogadnak egy jókötésű fiút, hogy
segítségükre legyen a gazdálkodásban. Az árvaház igazgatónője véletlenül
egy vörös hajú, szeplős, sajátságos észjárású, vézna kislányt küld
hozzájuk. Amikor a jóságos Matthew az állomáson megpillantja ezt a "kis
békát", rögtön megszereti. Csak nővére, Marilla miatt vannak kétségei,
aki nagyon szigorú elvek szerint él. Az árva kis Anna, akit az élet
ide-oda dobált, szeretetre és otthonra vágyik. A "Zöld oromban" mindezt
megtalálhatná, de a hajthatatlan Marilla csak próbaidőre engedi meg,
hogy náluk maradhasson. A kis "lelenc" mindent elkövet, hogy
alkalmasságát bizonyítsa, ám nincs könnyű helyzetben: nehezen tűri a
megaláztatásokat, az igazát pedig konokul és vehemensen védelmezi...
TÜKRÖM, TÜKRÖM (2012)
Az egyedi látásmódú rendező, Tarsem Singh (A sejt,
Zuhanás, Halhatatlanok) ezúttal a klasszikus Hófehérke-történetet
álmodta újra a mozivásznakra.
A gonosz királynő (Julia Roberts) megfosztja jogos örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét (Lily Collins), hogy ő maga uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a jóképű Alcott herceg (Armie Hammer) figyelmét is. Hófehérke szépsége azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a királynő száműzi a fiatal lányt a sötét erdőbe, ahol reményei szerint egy emberevő szörnyeteg gyomrában köt majd ki. A talpraesett hercegnő azonban szövetkezik hét lelkes, lázadó törpével, hogy visszakövetelje magának a trónt, elűzze a gonoszt és visszaállítsa a rendet a birodalomban. A kalandokban, humorban, árulásban, romantikában és látványokban bővelkedő tündérmese remekül ötvözi a családi szórakoztatást a Tarsem eddigi filmjeire is jellemző extravagáns látványvilággal.
A gonosz királynő (Julia Roberts) megfosztja jogos örökségétől az árva hercegnőt, Hófehérkét (Lily Collins), hogy ő maga uralkodhasson a királyságban. Nem mellesleg pedig szeretné felkelteni a jóképű Alcott herceg (Armie Hammer) figyelmét is. Hófehérke szépsége azonban megbabonázza a herceget, aki rögvest beleszeret. Dühében a királynő száműzi a fiatal lányt a sötét erdőbe, ahol reményei szerint egy emberevő szörnyeteg gyomrában köt majd ki. A talpraesett hercegnő azonban szövetkezik hét lelkes, lázadó törpével, hogy visszakövetelje magának a trónt, elűzze a gonoszt és visszaállítsa a rendet a birodalomban. A kalandokban, humorban, árulásban, romantikában és látványokban bővelkedő tündérmese remekül ötvözi a családi szórakoztatást a Tarsem eddigi filmjeire is jellemző extravagáns látványvilággal.
CSEMPÉSZEK (2012)
Chris Farrady régen felhagyott a bűnöző életmóddal, de
miután sógora, Andy elszúrja könyörtelen főnöke, Tim Briggs egyik
drogügyletét, Chris visszakényszerül abba, amit a legjobban csinál - a
csempészésbe - hogy kiegyenlítse Andy tartozását. Chris legendás
csempész, és gyorsan összehoz egy csapatot legjobb barátja, Sebastian
segítségével egy utolsó menetre Panamába és vissza, annak reményében,
hogy több milliónyi hamis pénzzel térnek haza. Ám a dolgok hamar
elkezdenek szétesni, és amikor már csak pár órájuk van összeszedni a
pénzt, Chrisnek be kell vetnie régen használt fogásait, hogy lavírozni
tudjon a brutális drogbárók, zsaruk és bérgyilkosok hálójában, mielőtt a
felesége és a fia célponttá válik.
A VADNYUGAT VÉGNAPJAI (2008)
Könyörtelen banditák mészárolnak le magányos
farmereket egy tehetős vasútépítő megbízásából, s a gyilkosságokat
indiánok tettének állítják be. A cél az, hogy megfélemlítsék a környéken
lakókat, hogy aztán olcsón szerezhessék meg földjeiket az épülő
vasútvonal számára. Az akciónak eddig senki sem állta útját, igen ám, de
a farmját harminc éve birtokló Thurmond Prescottot (az Oscar-díjas
Ernest Borgnine) és a fegyverforgatásban páratlan tehetséggel rendelkező
segédjét, Luke Riverst (Casper Van Dien) nem olyan fából faragták, hogy
csak úgy lefeküdjenek a banditáknak. Mindkét oldal bármire képes, hogy
elérje célját, így a vérfürdő elkerülhetetlennek tűnik... De vajh mi az
ára a győzelemnek egy olyan vidéken, ahol még a békítő szándék is az
életedbe kerülhet?
A BŰN HÁLÓJÁBAN (2011)
Mallory Kane magasan képzett ügynök, aki az amerikai
kormány részére megbízásokat teljesítő biztonsági vállalatnak dolgozik,
és a világ legveszélyesebb sarkaiban hajt végre feladatokat. Egy sikeres
akció után azonban gyilkossággal vádolják, és hamarosan profi
bérgyilkosok hada kezdi üldözni, akik minden trükkjét ismerik. Mallory
rádöbben: valaki elárulta.
Több országhatáron átkelve menekül hatóságok és magáncégek specialistái elől, miközben a lehetőségei egyre szűkülnek. Sarokba szorítva Mallory briliáns - és veszélyes - csapdát állít, hogy végre tisztázza magát, és kiderítse, ki az igazi áruló.
Több országhatáron átkelve menekül hatóságok és magáncégek specialistái elől, miközben a lehetőségei egyre szűkülnek. Sarokba szorítva Mallory briliáns - és veszélyes - csapdát állít, hogy végre tisztázza magát, és kiderítse, ki az igazi áruló.
ELLENSÉGES TERÜLET 2. - AZ ÖRDÖG TENGELYE (2006)
Az amerikai hírszerzés szerint Észak-Korea nukleáris
csapást készül mérni a szabad világra. A tengerészgyalogság elit
kommandójára vár a feladat, hogy elpusztítsa a rakétabázist, mielőtt ez
bekövetkezne. Bevetés közben váratlanul új parancsot kapnak, az akciót
lefújják és visszarendelik őket a támaszpontra. Négyen azonban már
kiugrottak a gépből és az összeköttetés is megszakadt velük. A koreaiak
viszont felfedezték a nyomukat és hajtóvadászatot indítanak a kézre
kerítésükre. A négy katona tudja, hogy segítségre nem számíthatnak, a
küldetésüket azonban teljesíteniük kell.
Kategória:
2006,
AKCIÓ FILM,
FILM,
HÁBORÚS FILM,
THRILLER FILM
VÉGÍTÉLET 1. ÉVAD
A szigorúan titkos katonai laboratóriumból elmenekül egy biztonsági őr feleségével és lányával. Egy baleset során halálos vírussal fertőződtek meg. A szörnyű járvány tüsszentés, kézfogás útján, a levegőben is terjed. A fertőzött család útvonalán pusztulnak az emberek, de előtte ők is továbbadják a mesterséges betegséget, mely olyan hatalmas, hogy képes leradírozni az élővilágot a Föld színéről. De mégis van néhány túlélő. Senki sem tudja, ők maguk sem, honnan szerezték immunitásukat, miért nem fog rajtuk a halálos kór. Ez a néhány szerencsés ember útra kel, hogy megkeresse a többi túlélőt. Maine-ben a 21 éves Frannie végig kell hogy nézze családja és városa halálát. Rajta kivül csak a kamasz Harold maradt életben, aki régóta rajong Frannie-ért. Bár a lány terhes, Harold pedig még félig gyerek, elindulnak, hogy az életben maradtakhoz csatlakozzanak. New Yorkban az egoista rockénekes Larry Underwood csak egy Nadine nevű lányt talál életben. Nem igazán bízik a titokzatos lányban, s az sem őbenne, de együtt indulnak neki a keresésnek. A megmaradtak lassan összegyűlnek. Nappal utaznak, éjjel pedig mindannyian ugyanazt a különös álmot látják: két ember hívja őket magához. Az egyik Abigail anya, a Világosság képviselője, a másik a Sötét Ember, a Gonosz megtestesülése. Néhány ember számára - ilyen Frannie és Stu - nem vitás, hogy a jó oldalra áll. Néhányukat, mint Haroldot és Nadine-t vonzza a gonosz, de harcolnak ellene. És vannak a túlélők között pszichopaták, gyilkosok, bűnözők, akik habozás nélkül a Sötét Emberhez csatlakoznak, aki hadseregét Las Vegasban gyűjti össze. A jó oldalán állók Abigail anyánál gyülekeznek Boulderben. És hogy ilyen módon a világ két részre szakadt, a harc sem várat magára sokáig. Mert háború lesz. A régi harc jó és rossz között. De ezúttal az utolsó. Mert aki győz, azé lesz a világ...
2012. 05. 24.
TANÁR ÚRNAK SZERETETTEL 2. (1996)
Mark Thakeray miután 30 éves tanári pályafutása
záróakkordjaként elköszön munkatársaitól és tanítványaitól bejelenti,
hogy nem az átlagos nyugdíjasok életét kívánja élni. Chicagoba megy,
hogy ott egy igen rosszhírű városrészben folytathassa élete küldetését.
De titokban másra is számít, szeretné megtalálni fiatalságát és egykori
nagy szerelmét.
TANÁR ÚRNAK SZERETETTEL 1. (1967)
Mark Thackeray mérnökként adja fejét a tanításra, és
rögtön egy olyan osztályt kap London hírhedt negyedében, az East End-en,
amelyet még egyetlen tanárnak sem sikerült megfegyelmezni. Thackeray
abban reménykedve vállalja el a munkát, hogy úgyis hamarosan el tud majd
helyezkedni szakmájában és megszabadul a kezelhetetlen csapattól. Ám a
mérnöki felkérés csak várat magára, így Mr. Thackeray lassan rájön:
muszáj kézbe vennie az osztály neveltetését...
DUTYI DILI (1980)
Egy fatális véletlen folytán a bankrablók helyett két
harkálykosztümös, puhány reklámembert tartóztatnak le és ítélnek 125 év
börtönre. Harry nem tudja komolyan venni a dolgot, biztos benne, hogy
nemsokára olyan könnyen kiszabadulnak, mint ahogy bekerültek. Ám a
helyzet valahogy nem akar jobbra fordulni, ezért kénytelenek a sarkukra
állni, ha nem akarják ebben a nehézfiúktól hemzsegő társaságban egy
zsákban végezni. Ezért bőszen tettetik a nagyfiút, nem kis hatást
gyakorolva a börtönlakókra.
ELLENSÉGES TERÜLET 1. (2001)
Amerikai pilóták várakoznak az Adrián egy anyahajón. A
közelben háború dúl, ők mégsem mozdulhatnak. Amikor azonban egy rutin
felderítő repülés során egyikük, az akcióra legéhesebb pilóta, az
elfoglalt bosnyák terület fölött lefényképez valamit, elszabadul a
pokol. A gépet lelövik, a katapultáló pilóták egyikét a szerbek elfogják
és kivégzik. A másik elrejtőzik és igyekszik kiképzésének megfelelően
átvészelni az ellenséges területen azt az időszakot, amíg érte nem jön a
mentőalakulat. De a mentőalakulat nem jön. Míg ő borzasztóbbnál
borzasztóbb kalandokon megy keresztül, az amerikai hatóságok csupán
diplomáciai bonyodalmat sejtenek az esetében és ragaszkodnak eddigi
taktikájukhoz: jobb, ha nem történik semmi. Ám a túlélő pilóta közvetlen
felettese életében először elhatározza, hogy nem engedelmeskedik a
parancsnak. Magánháborúba kezd, hogy megmentse életveszélyben lévő
katonatársát.
Kategória:
2001,
AKCIÓ FILM,
FILM,
HÁBORÚS FILM,
THRILLER FILM
GÖRÖGBE FOGADVA (2009)
Ősei földjére utazik Georgia, a görög származású
amerikai idegenvezető. Legnagyobb bosszúságára azonban csoportjának
tagjait nem nagyon érdekli a mediterrán ország történelme és gazdag
kultúrája, leginkább a tengerparton süttetik a hasukat. Egyikük, Irv
szerint nem kellene mindezt a lelkére vennie, azt tanácsolja neki, hogy
próbálja ő is élvezni az életet, talán még a szerelemet is megtalálja.
Meglepetésére erre nem is kell nagyon várnia. Georgia ugyanis egyre
vonzóbbnak találja Poupit, a turistabusz csak görögül beszélő, kezdetben
ellenszenves sofőrjét.
Kategória:
2009,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
HERKULES ÉS AZ ELVESZETT KIRÁLYSÁG (1994)
Herkules kalandjai során hírt kap egy királyságról, melyről már rég nem
hallot senki. Útnak indul hát, hogy felfedezze, és megmentse az
ottaniakat egy óriás kegyetlenkedéseitől.
2012. 05. 23.
HERKULES ÉS AZ AMAZONOK (1994)
Herkules hazaérkezik a szülőfalujába, s ő lesz Iolesz
tanúja az esküvőn. Egy időre azonban kénytelenek háttérbe szorítani a
készülődést, hogy megmentsenek egy szörnyek által sanyargatott falut,
ahol kizárólag férfiak laknak. Eközben Herkules egy Amazon-csapat
fogságába esik. Rövidesen pedig kiderül, hogy a harcos amazonok
időről-időre lerohanják a várost, hogy az ottani férfiak leányokat
nemzzenek nekik...
HOLIDAY (2006)
Két fiatal nő, két összetört szív. Iris reménytelenül
szerelmes a kollégájába, akivel viszonyt folytat. Nem elég, hogy
érzelmei viszonzatlanul maradnak, a férfi a karácsonyi bulin bejelenti,
hogy eljegyezte az egyik kolléganőjüket. Eközben a munkamániás Amanda
rájön, hogy a barátja megcsalja, ezért kiadja az útját. A két összetört
szívű lány a világhálón akad egymásra. Miután kölcsönösen elsírják
bánatukat, elhatározzák, hogy kipihenik megpróbáltatásaikat. Mivel az
egyik Londonban, a másik pedig Los Angelesben él, kitalálják, hogy
otthont cserélnek. A pasimentes vakáció azonban nem a tervek szerint
alakul.
Kategória:
2006,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
CORELLI KAPITÁNY MANDOLINJA (2001)
Kefalínia időtlenül és elfeledetten magaslik a Jón
tenger szikrázó türkizéből, és lakói fenntartás nélkül imádják ezt a
földet. A természet cudarul bánt Kefalíniával, dühödt földrengések
rázták meg a szigetet, mely csöndes méltósággal viselte sorsát, őrizte
hagyományait és mítoszait nemzedékeken át... egészen 1941-ig, amikor egy
háború, mely lángba borította a földet, elérte a sziget békés partjait
is.
Kategória:
2001,
DRÁMA FILM,
FILM,
HÁBORÚS FILM,
ROMANTIKUS FILM
SEHEREZÁDÉ
A történet középpontjában Sehrazat áll, a tehetséges
fiatal mérnöknő, aki egy jó nevű építőipari vállalatnál dolgozik. Van
egy ötéves kisfia, akinél leukémiát diagnosztizáltak, s az élete
megmentéséhez egy sürgős és nagyon drága műtétre lenne szükség. Sehrazat
persze reménytelenül kutatja a lehetőségeket, hogy hogyan tudná
előteremteni a csontvelő-átültetéshez szükséges tetemes összeget, az idő
pedig egyre sürgeti: a fia élete veszélyben van. Egyetlen megoldásként
pedig főnöke, Onur ajánlata kínálkozik. A férfi ugyanis felajánlja, hogy
állja a műtét összegét, cserébe azonban azt kéri Sehrazattól, hogy
titokban töltsön vele egy éjszakát... Vajon meddig maradhat titokban a
rosszakarók előtt a tisztességtelen ajánlat?
A CÉG
A történet 10 évvel a hasonló című könyv, illetve film után játszódik. A
főhős, az akkor még fiatal ügyvéd Mitchell McDeere ezt az évtizedet
családjával egy tanúvédelmi programban töltötte, és megpróbál ismét
normális, új életet kezdeni, azonban a múlt veszélyei még mindig
leselkednek rá, fenyegetik őt.
SÍRHANT MŰVEK
Az Acadamy díjnyertes Amerikai szépség című film írója
tollából született a Sírhant Művek című, nagysikerű sorozat, amely
fekete humorral veszi górcső alá az életet és a halált, egy
működésképtelen családot, amely egy temetkezési vállalkozást működtet
Californiában.
BOTRÁNY 1. ÉVAD
A Botrány készítője az a Shonda Rhimes, aki olyan sorozatokat jegyez,
mint A Grace klinika, a Dr. Addison, valamint a Dzsungeldokik. Három
orvosos sorozat után nem sokan fognak ráismerni az írónő stílusára,
ugyanis a Botrányban nagyítóval kell keresni a szappanoperát, a
krimiszerű történetszövés és az akciófilmes tempó lehet, hogy még a
fenti sorozatok ellendrukkereit is meg fogja nyerni.
A Botrány főszereplője Olivia Pope, aki egykoron elnöki tanácsadóként
dolgozott, de idővel távozott a Fehér Házból és saját ügyvédi praxist
indított. Valójában persze nem ügyvédkedéssel, hanem
krízismenedzsmenttel, válságok elhárításával, botrányok megelőzésével
foglalkozik, s teszi mindezt jórészt az elitnek dolgozva. (Persze nem
arról van szó, hogy Oliva Pope a felső tízezer tagjait próbálja kimosni
az általuk elkövetett bűnökből, hanem a csőbe húzott ártatlanoknak
próbál segíteni. Erre természetesen egy egész csapat (ügyvédek, nyomozó,
hacker), übermodern technológia és remek kapcsolatok is a segítségére
áll.
JÓ REGGELT, VIETNAM! (1987)
Jó reggelt, Vietnam! - ezzel a harsány kiáltással
indítja a rádióműsort nap, mint nap Adrian Cronauer (Robin Williams), és
a szlogen szállóigévé vált. Mivel Cronauert azért vezényeltek ide, hogy
javítsa a katonák hangulatát, nem tétovázik, azon nyomban változtat a
rádió műsorán. Felhagy a propagandahírekkel, no meg az ósdi
slágerlistákkal. Új rockműsora azonnal népszerű lesz a hallgatóság, a
katonák körében. Persze nem mindenki lelkesedik a változásért. A katonai
vezetőséget kifejezetten aggodalommal töltik el a műsorvezető
felelőtlen kijelentései a háború értelmetlenségéről. Cronauer azzal
védekezik, hogy számára a háború nem valóság, hanem puszta nyersanyag.
Ám történik vele valami. Megismerkedik egy vietnami lánnyal.
Kategória:
1987,
FILM,
HÁBORÚS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
2012. 05. 22.
ÁRVA ANGYAL
Marichuy egy angyali lány, aki Anselmo atya, árvaházában nevelkedik, miután édesanyja kényszerűségből elhagyta őt. Később Patricio, Marichuy vér szerinti apja kibékül Ceciliával, de a nő sosem árulta el, hogy világra hozott egy kislányt. Marichuy 15 évesen úgy dönt, megszökik a templomból, ahol addig élt, ám szerencsétlenségére egy részeg férfiba botlik, aki megerőszakolja a fiatal lányt. Ezután szerencséjére egy mosónőnél Candelaira-nál lelt otthonra, aki lányaként bánik vele. Pár évvel később Marichuy élete semmit sem változott, azt kivéve, hogy az emlékei élénken élnek arról a pillanatról, amikor egy férfi kihasználta őt. A férfit Juan Miguelnek hívják, és éli a gazdagok mindennapi életét a feleségével és a kislányával. Súlyos múltbéli tette nyomasztja, amikor egy este részegen megerőszakolt egy lányt... Egy nap aztán Juan Miguel és Marichuy találkozik, ám egyikük sem ismeri fel a másikat...
BÉKÉT BÍRÓ
Kate Reed (Sarah Shahi) szilárd meggyőződése, hogy az
igazság mindig győzedelmeskedik - még ha nem is a tárgyalóteremben.
Régebben a családjához tartozó prominens San Francisco-i irodánál
ügyvédként dolgozott, ám annyira kiábrándult a jog világából, hogy
frusztráltsága egy új karrierhez vezette: mediátor lett. Hála
veleszületett emberismeretének, jogi jártasságának és fanyar humorának,
Kate igazi őstehetség, ha konfliktuskezelésről van szó. Tehetsége, úgy
tűnik, csak akkor hagyja cserben, amikor a saját konfliktusait kellene
megoldania.
HUNCUTKA (1991)
Huncutka (Alisan Porter), az árva kislány és Bill
Dancer (James Belushi) munka és hajlék nélkül járják az utcákat. Egy
vacsoraszerzés ürügyén megismerkednek Grey-jel, a gazdag ügyvédnővel,
akit rabul ejt a bájos fürtöske és torzonborz testőre. Ám Grey féltékeny
barátja azonnal tárcsázza a gyámhatóság számát, s úgy tűnik sikerül
Billt börtönbe, Huncutkát pedig az árvaházba juttatnia. Nem számol
azonban a Huncutkáékhoz ragaszkodó barátnőjével.
Kategória:
1991,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
CSAJOK SZILIKON, EZ LESZ A PARADICSOM
A sorozat eredetije 2006-ban startolt Kolumbiában, Sin tetas no hay paraíso (Mellek nélkül nincs Paradicsom) címmel. A minisorozat Gustavo Bolívar
könyve alapján íródott és a Canal Caracol tévécsatorna adta, utolsó
epizódja nézettségi rekordot ért el az országban, 57 százalékos
közönségaránnyal ment (az első részt 26 százalék látta, jelentős tehát a
növekedés). Jóformán minden spanyol ajkú országban vetítették, a többi
között ment Argentínában, Bolíviában, Guatemalában, Chilében, de még
Puerto Ricóban is. A sztorit, a feldolgozás jogát a csatorna több
országba eladta, így Spanyolországban például a Telecinco vette meg,
forgatta újra és mutatta be 2009 januárjában. Az amerikai Telemundo is
feldolgozta a történetet Sin Senos no hay Paraíso címmel, a
minisorozatból egy több mint 100 részes teleregényt csinálva. Ezt
mutatta be Magyarországon a Cool „Csajok, szilikon, ez lesz a
Paradicsom!” címmel. A sorozatot Kolumbiában és Mexikóban forgatták, s
jelenleg is sikerrel fut a Telemundón.
A történetben a főszereplő egy Catalina nevű lány, aki a kolumbiai Pereira város egyik szerény, lepusztult negyedében lakik, amikor dílerek és mindenféle bűnözők látogatnak oda, prostituáltakat keresve. A lány kedvükre tesz, majd minden vágya az lesz, hogy nagyobb melleket csináltasson magának, hogy vonzóbb legyen, és így több pénzt tudjon kiszedni a kuncsaftokból. Idővel hatalomra és sok pénzre tesz szert, de ahogy az lenni szokott, emberi kapcsolatai félresiklanak, jönnek a tragédiák.
A történetben a főszereplő egy Catalina nevű lány, aki a kolumbiai Pereira város egyik szerény, lepusztult negyedében lakik, amikor dílerek és mindenféle bűnözők látogatnak oda, prostituáltakat keresve. A lány kedvükre tesz, majd minden vágya az lesz, hogy nagyobb melleket csináltasson magának, hogy vonzóbb legyen, és így több pénzt tudjon kiszedni a kuncsaftokból. Idővel hatalomra és sok pénzre tesz szert, de ahogy az lenni szokott, emberi kapcsolatai félresiklanak, jönnek a tragédiák.
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)