Tarzan és Jane mostohafia leesik egy magas szikláról, miközben éppen rábukkan Palandrya elrejtett városára, de Tarzan szerencsére megint időben érkezik. Jane éppen Európában tartózkodik és onnan értesíti férjét a háború kegyetlenségeiről és a nácik rémtetteiről. Tarzan azonban váltig azt hangoztatja, hogy őt nem érdekli a politika. Ám a politika figyel fel Tarzanra: német expedíciós egység érkezik a dzsungelbe és miközben Tarzan az egyik magát angol kutatónak kiadó német katonát ápolja, a többiek megszállják Palandryát. Tarzan még ekkor sem lát semmi indokot arra, hogy közbe avatkozzon, ám amikor a németek a többiekkel együtt őt is fogságba ejtik, megszervezi a lázadást és Palandrya lakóival együtt kiűzi a betolakodókat.
Keresés ebben a blogban
2013. 03. 30.
TARZAN DIADALA (1943)
Tarzan és Jane mostohafia leesik egy magas szikláról, miközben éppen rábukkan Palandrya elrejtett városára, de Tarzan szerencsére megint időben érkezik. Jane éppen Európában tartózkodik és onnan értesíti férjét a háború kegyetlenségeiről és a nácik rémtetteiről. Tarzan azonban váltig azt hangoztatja, hogy őt nem érdekli a politika. Ám a politika figyel fel Tarzanra: német expedíciós egység érkezik a dzsungelbe és miközben Tarzan az egyik magát angol kutatónak kiadó német katonát ápolja, a többiek megszállják Palandryát. Tarzan még ekkor sem lát semmi indokot arra, hogy közbe avatkozzon, ám amikor a németek a többiekkel együtt őt is fogságba ejtik, megszervezi a lázadást és Palandrya lakóival együtt kiűzi a betolakodókat.
ELZA, A VADON SZÜLÖTTE (1966)
Kenyában egy angol házaspár, George és Joy Adamson találnak egy oroszlánkölyköt. Elzát megpróbálják visszavinni eredeti élőhelyére az afrikai szavannára, mielőtt a kormány rájönne, hogy náluk van, és az álltakertbe zárnák.
2013. 03. 29.
EGY MÁSIK NŐ (1994)
Amikor Lisa felébred a kórházban, semmire sem emlékszik. Nem
tudja a nevét, hogy ki ő, hogy férje Paul el akarja hagyni és arra sem,
hogy csúnyán összeverték és egy sikátorban hagyták meghalni. Amikor Paul
hazaviszi, mindent újra kell tanulnia, kezdve az ételek ízétől a
szeretkezésig. Paul meggyőződése, hogy ez az egész csak Lisa terve a
válás megakadályozására, de ahogy telnek a napok Lisa gyermeki
tisztasága ismét szerelemre lobbantja. Amikor feleségének elkezdenek
visszatérni az emlékei, Paul attól tart, hogy visszatér az a
megkeseredett nő akitől el akart válni. Ahogy egyre több emlék tér
vissza, Lisa fényt derít múltjának titkaira, amelyek boldogságának
útjába állhatnak. Amikor az utolsó emlék is visszatér, Lisa rádöbben,
hogy „balesetének” éjszakáján olyan eseményeket indított útjára, amelyek
a szeretett férfi halálát okozhatják.
Kategória:
1994,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
BOSTON LEGAL - JOGI JÁTSZMÁK (2004)
Az ügyvédi iroda egyik vezetője, Edwin Poole
idegösszeomlást szenved, így Paul Lewiston kénytelen új munkatársat
keresni a helyébe, ezért visszahívja a céghez Brad Chase-t. Alan Shore
új ügyet kap: egy anya be akarja perelni az Annie című musical
producereit, miután a lánya nem kapta meg a főszerepet azon az alapon,
hogy feketebőrű. Denny Crane megpróbálja megakadályozni, hogy ügyfele
magánnyomozót fogadjon fel annak kiderítésére, kivel csalja meg a
felesége.
KIS DORRIT (1988)
Arthur Clennam 20 év elteltével visszatér Angliába a Távol-Keletről, ahol a család vállalkozását vezette. Arthur önkényes, hitbuzgó anyja nyomása alatt él, ezért önállóan nem nagyon állja meg a helyét a világban. Hamarosan, több sikertelen pénzügyi befektetés következményeképpen börtönbe kerül, ahol megismerkedik a címszereplő Kis Dorrittal és az apjával. Clennamet elbűvöli a lány jósága, ezért elhatározza, hogy segít kiszabadítani őket.
A SZERELEM CSENDJE (2011)
Alessandro, az özvegy olasz professzor barokk zenét
tanít Strasbourgban. A férfi a tizenöt éves lányával, Irinával, és a
testvérével, a szertelen lázadó Cramponéval él. Alessandro néha úgy
érzi, hogy két serdülőkorúról kell gondoskodnia, ám nem veszi észre,
hogy mennyire tehetetlen ő maga, amikor az élet kihívásaival kell
szembenéznie. Miközben azon erőlködik, hogy jó apa legyen, háttérbe
szorul a saját élete, magányosságérzetét elnyomja vidám baráti
társasága. Amikor Irinát megérinti a szerelem, a férfi világa feje
tetejére áll.
Kategória:
2011,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
RIDDLE (2013)
Nathan eltűnése után a család összeroppan. Néhány évvel később Holly,
Nathan főiskolás testvére lát egy férfit, akiben öccsét véli felfedezni. A nyomok a pennszilvaniai misztikus kisvárosba, Riddle-be vezetnek. A helyi seriff és a városi előljáró akarata ellenére elkezdi kibogozni a rejtélyt, amely kapcsolatos a város határán található elmegyógyintézettel. Felfedez egy szörnyű titkot a múltból, amit a város mindenáron titokban akart tartani.....
Kategória:
2013,
DRÁMA FILM,
FILM,
MISZTIKUS FILM,
THRILLER FILM
ROZSDA ÉS CSONT (2012)
Ali magára marad 5 éves kisfiával, Sammel, akit szinte
nem is ismer. Kényszerűségből illegális utcai harcból tartja fenn
magát. Egy éjjel egy kocsmai verekedés összehozza a gyönyörű és
magabiztos Stéphanie-val, aki delfinidomárként dolgozik a helyi
aquaparkban. Mikor újból találkoznak, Ali megtudja, hogy a lányt baleset
érte: elvesztette mindkét lábát és álmai jó részét. A férfi
elhatározza, hogy segít rajta - sajnálat és szánakozás nélkül. A lány
pedig újra élni kezd.....
Kategória:
2012,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
IZLANDI ALVILÁG (2011)
Az izlandi alvilágban játszódó történetben négy ember
sorsa keresztezi egymást, amikor a külföldi maffia megpróbálja
ellenőrzése alá vonni a kábítószerpiac ellenőrzését. Egyikük a korrupt
rendőrkapitány, aki egy prostiba szerelmes. A másik a szívbetegséggel
küszködő korosodó bandavezér, aki szeretné élve megúszni a veszélyes
játszmát. A harmadik egy bevándorló, aki elhatározza, hogy bosszút áll a
meg nem született gyermeke haláláért. A negyedik a gengszterek
támadását túlélő női zsaru, aki kézbe veszi a dolgok irányítását.
Kategória:
2011,
AKCIÓ FILM,
DRÁMA FILM,
FILM,
THRILLER FILM
JAVA HEAT (2013)
Egy amerikai férfi Indonéziában összefog egy muszlim rendőrrel, hogy együttes erővel nyakon csípjenek egy terroristát.....
Kategória:
2013,
AKCIÓ FILM,
DRÁMA FILM,
FILM,
KRIMI FILM,
THRILLER FILM
AZ UTOLSÓ IPARMÁGNÁS (1912)
A történet az 1900-as évek elején játszódik Kínában.Cheng Daiqi, a vidéki senkiből gengszter főnökké vált élete megváltozik, amikor feltűnik régi szerelme. Közben meg kell küzdenie a katonasággal és a Japán támadások okozta káosszal is...
Kategória:
2012,
ÁZSIAI FILM,
DRÁMA FILM,
FILM,
HÁBORÚS FILM,
KALAND FILM,
ROMANTIKUS FILM
SOSE BÍZZ A SZOMSZÉDODBAN! (2012)
Abigail Clayton magányosan éli életét. A vonzó
örökösnő közel két évtizede nem hagyta el a manhattani tetőtéri lakását.
A gazdag gyáros lánya a 18. születésnapján tűnt el a családja és a
világ szeme elől, azon a napon, amikor megkapta örökségét. Az önként
vállalt elszigeteltségben csupán két emberrel tart kapcsolatot, a
házfelügyelővel és Dr. Fontaine-nel, a család régi barátjával. Amikor az
idős szomszédja gyilkosság áldozata lesz, Giardello nyomozó próbál
kapcsolatba lépni vele. Később új lakók költöznek be, Abigail aggódva
figyeli őket.
Kategória:
2012,
FILM,
KRIMI FILM,
MISZTIKUS FILM,
THRILLER FILM
AZ UTOLSÓ MŰSZAK (2012)
Brian Taylor (Jake Gyllenhaal) és Mike Zavala (Michael
Peňa) tartják magukat az esküjükhöz, amely szerint "szolgálnak és
védenek", és acélos szövetséget alakítottak ki annak érdekében, hogy a
műszak végén mindketten épségben hazatérhessenek. A rendőrpáros tagjai
már rég megtanulták, hogy miközben Los Angeles utcáin járőröznek,
egymáson kívül semmiben sem lehetnek biztosak.
A riasztásról riasztásra élő zsaruk között őszinte és viccelődéstől sem mentes barátság szövődött, és mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, hogy amikor veszélyes szituációkban kell helyt állniuk, bármelyik pillanatban életüket veszthetik.
A riasztásról riasztásra élő zsaruk között őszinte és viccelődéstől sem mentes barátság szövődött, és mindketten tökéletesen tisztában vannak vele, hogy amikor veszélyes szituációkban kell helyt állniuk, bármelyik pillanatban életüket veszthetik.
Kategória:
2012,
DRÁMA FILM,
FILM,
KRIMI FILM,
THRILLER FILM
CSODAGYEREK (2010)
Szörnyű tragédia törte ketté Sean életét. Még iskolás
volt, amikor brutális rablótámadás következtében elveszítette az
édesanyját, majd az összetört, alkoholistává lett apja elhagyta őt.
Évekkel később a tizenhét éves, brooklyni kamasz még mindig képtelen
megnyugodni, és főleg megbocsájtani. Megszállottan keresi az anyja
gyilkosát, hogy igazságot szolgáltasson. Sean kettős életet él. Nappal
csendes mintadiák, éjjel viszont a várost járja, hogy beteljesítse
küldetését. Teresa Ames gyilkossági nyomozónak különös gyanúja támad.
Kategória:
2010,
AKCIÓ FILM,
DRÁMA FILM,
FILM,
KRIMI FILM,
THRILLER FILM
2013. 03. 28.
COOK KAPITÁNY (1987)
James Cook Angliája olyan ország volt, ahol a Királyi
Földrajzi Társaság selyemruhás lordjai szóba álltak egy magát saját
erejéből hajóskapitányi tisztségig felküzdött földmérővel is. A tét
ugyanis az volt, hogy olyan vezetőt találjanak, aki biztonsággal
feltérképezi a Dél-tengerek szigetvilágát. Cook kapitány 1768-ban indult
el első expedíciójára a Vénusz átvonulásának megfigyelésére, és ezen az
úton térképezte fel Új-Zéland kettős szigetét és Ausztrália keleti
partszakaszát.
Kategória:
1987,
DRÁMA,
KALAND,
SOROZAT,
TÖRTÉNELMI
AMAZON (2000)
Egy magas hegyen lévő obszervatórium csillagászai
meglepő felfedezésre bukkannak valahol a galaxisban. Egy repülő tárgy a
kozmosz mélyén az élet jeleit mutatja, intelligens jeleket bocsátva ki
magából. Az UFO a Földön landol, valahol az esőerdők közepén. Margot, a
lelkes fiatal kutató elhatározza, hogy a helyszínre megy és megvizsgálja
a jelenséget. Eközben hősünk, Eduard az esőerdők fáinak élővilágát
tanulmányozza. Egyszer csak a fák között megpillant egy hatalmas hálót,
és benne egy meztelen kislányt. Mikor megkérdezi tőle, hogy honnan
érkezett, a lány tökéletes franciasággal válaszol: "egy másik
világból..."
Kategória:
2000,
FILM,
KALAND FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
2013. 03. 27.
MENTŐK (1984)
Ők mindehol ott vannak ahol szükség van rájuk és mindent megtesznek a
bajbajutottakért... Ők a mentők... A Cseh Televízió hetvenes években
játszódó, de ma is aktuális filmsorozata a mentősök igen
felelősségteljes, izgalmas, egyúttal azonban problémákkal teli életébe
enged betekintést. A filmben megismerkedhetünk - többek között - az ifjú
Vojta Jandera doktorral, aki él-hal ezért a munkáért, és szembeszáll
mindazokkal, akik félvállról veszik ezt a komoly, mindannyiunkat érdeklő
és érintő hivatást.
KÓRHÁZ A PÁLMÁK ALATT (1996)
Dr. Frank Hoffmann - A KLINIKA című nagy sikerű
sorozatból ismert Klausjürgen Wussow alakításában - egy manilai klinika
vezető főorvosa. Főmunkatársa és jóbarátja dr. Regina Lehr, akivel
valaha szorosabban is kötődtek egymáshoz. A kórház sebésze a fiatal,
jóképű dr. Christian Witt szenvedélyesen szereti a nőket, és éppen
legjobb barátja feleségének a szeretője. Manilába utazik a sármos
francia ügyvéd, Jean-Claude Valentine, aki 6 éve dr. Hoffmann nyomában
van, hogy bosszút álljon felesége és gyermeke haláláért. Mellette utazik
a repülőn a csinos Juliane, a kórház leendő aneszteziológusa. Kislányuk
rejtélyes betegségének orvoslására érkezik egy család Manilába, a
helyiek által csodált varázsló-doktorhoz, Lupa Lupához...
Kategória:
1996,
DRÁMA,
KÓRHÁZAS,
ROMANTIKUS,
SOROZAT
MÉG ZÖLDEBB A SZOMSZÉD NŐJE (1995)
Az még mindig egymást heccelő két öreg kópé, John
(Jack Lemmon) és Max (Walter Matthau) újabb kalandokba keverednek,
amikor a városba érkezik a csodálatos Maria (Sophia Loren), hogy
éttermet nyisson. A két "öreg harcos" mindent megtesz, hogy
megkeserítsék egymás életét és persze a még csak hallomásból ismert
tulajdonosnőét is. Ám Max szívét első látásra megdobogtatja a gyönyörű
Maria asszony.
Kategória:
1995,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
A SZOMSZÉD NŐJE MINDIG ZÖLDEBB (1993)
Az amerikai közép-nyugat egyik álmos kisvárosában,
ahol az éghajlatból adódóan sokáig van tél, idejük nagy részét
jéghalászattal töltik a település nyugdíjasai. Amikor pedig nem
pecáznak, akkor általában az ősidők óta gyűlölt szomszéddal packáznak.
Főszereplőink, Gustafson (Jack Lemmon) és Goldman (Walter Matthau) is
ilyen szomszédok, akik legszívesebben egymás látványos bosszantásával
múlatják az időt. Egy szép napon a versengés azonban komolyra fordul,
amikor a szemközti házba beköltözik egy csinos és korához képest igen
kacér özvegyasszony, Ariel (Ann-Margret).
Kategória:
1993,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
A SZŰZ KIRÁLYNŐ
A film teljes áttekintés Erzsébet királynő életéről: a
félelem időszakától, amikor attól rettegett, mikor válik nővére
terrorjának áldozatává, Robert Dudleyval folytatott szerelmi afférján át
a Nagy Armada legyőzéséig, illetve idős koráig, és fiatal
pártfogoltjával, Essex hercegével folytatott utolsó enigmatikus
kapcsolatáig.
QUO VADIS (1951)
Marcus Vinicius légióparancsnok szerelemre lobban egy
gyönyörű rabszolgalány iránt, amivel átlépi a szigorú határvonalat a
Római Birodalom uralkodó elitje és a keresztények között. Sorsuk Nero
kezében van. Róma fényűző, de elátkozott birodalmának császárán azonban
fokozatosan a téboly lesz úrrá.
Kategória:
1951,
DRÁMA FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
NAPÓLEON (2002)
A francia forradalom zűrzavaros éveiben az ifjú katona
egyszerre találja meg az érvényesülést, és a szerelmet, Josephine
személyében. Hadvezérként sikereket ér el, nevét a forradalom
megmentőjeként emlegetik, a katonák és a francia nép mellette áll, akkor
is, mikor feldúlva a köztársaság eszméit, államcsínyt hajt végre,
magához ragadja a hatalmat, és maga a pápa koronázza császárrá. Egész
Európa retteg a nevétől, övé a győzelem mind a csatákban, mind a
nagyhatalmi politikában, ám hatalmát meggyengíti az orosz tél, és az
európai uralkodók összefogása, hogy végül a Waterloo-i csata után
száműzetésben kelljen leélnie életét, Szt. Ilona szigetén.
WATERLOO (1970)
Egy csata mementója és egy óriási élet alkonya. A Waterloo a
legtöbb életrajzi filmmel ellentétben nem kíséri végig a kiszemelt
hírességet a gyerekkortól a halálos ágyig. Napóleon
uralkodásának utolsó hónapjait öleli fel a történet. Az elvesztett
lipcsei "Népek csatája" után jött az elbai száműzetés, majd a
visszatérés. A császár a hozzá még mindig hű serege élén a végső
megmérettetésre készül Waterloo mellett. A kiegyenlített erőviszonyok és
a mostoha időjárási körülmények miatt az ütközet kimenetele szinte az
utolsó pillanatig kétséges. A döntő momentum... A
csata lefolyását részletesen mutatja be a film. A produkció bővelkedik a
hatásos közeli jelenetekben és a nagyszabású légi felvételekben. Nagy
hangsúlyt fektettek a történelmi hitelességre. Kellő számú statisztáról
pedig a Vörös Hadsereg gondoskodott.
Kategória:
1970,
DRÁMA FILM,
FILM,
HÁBORÚS FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
CROMWELL (1970)
Oliver Cromwell képtelen elfogadni I. Károly király
valláspolitikáját, ezért elhatározza, hogy családjával együtt az
Újvilágba hajózik. Az indulásuk estéjén azonban Cromwell olyan vallási
és politikai szövevények láncolatába bonyolódik, amely egyenes utat
jelent a polgárháborúhoz. Katonai sikereinek köszönhetően a legismertebb
lovassági parancsnokok egyike lesz, és seregével, a híres
Vasbordájúakkal együtt vezető szerepe van a parlamenti csapatok
győzelmében. A király kivégzése után Cromwell 1953-ban átveszi a
hatalmat, és Lord Protector címmel az ország államfője lesz.
Kategória:
1970,
DRÁMA FILM,
ÉLETRAJZI FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
HOSSZÚ FORRÓ NYÁR (1958)
Ben Quick, egy gyújtogató hírében álló semmirekellő, a déli
államok egyik városkájába érkezik, amelyben a nagy hatalmú Will Varner a
korlátlan úr. Ben elszegődik Varnerhez, és lassan felküzdi magát;
hamarosan már résztulajdonosa egy áruháznak. Varnernek tetszeni kezd az
igyekvő, erős akaratú férfi, s azt tervezi, hogy utódjává teszi,
hozzáadva feleségül a lányát, Clarát. Bennek nincs ínyére, hogy úgy
kezeljék, mint holmi árucikket, és ellenkezik. Közben azonban Ben és
Clara mind közelebb kerül egymáshoz, ám ezzel fokozatosan ki is vonják
magukat Varner befolyása alól. Amikor aztán Varner háza leég, a két
fiatal együtt távozik.
2013. 03. 26.
INDOKÍNA (1992)
Ebben a hatalmas műben Indokína jelenti számunkra a
közvetlen valóságot: a másság, a misztérium, a gyarmati hatalom, a
tragédia és a regényesség megtestesítője. De a Távol-Kelet imádatát is
ez a szó jelenti: parfümjeivel, ritka örömök felfedezésével, a létezés
nehézségeivel és tétlenségével. Végtelenbe vezető út, ahol minden
megtörténhet. Mindent megtalálni a filmben: a szenvedélyt, a
kicsapongást, a nemzeti érzést, a vágyat, a bátorságot és a
hitványságot, a "fehéreket" és a "sárgákat", urakat és rabszolgákat.
Kategória:
1992,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
TŰZSIVATAG (1997)
A három részes sorozat története 1962-ben kezdődik. A
Tűzsivatag szívében, Wadi Bashirban lezuhan egy helikopter. A gép
dúsgazdag tulajdonosának, Marcelnak csak a kisfia, René marad életben. A
fiút a sivatagi ország uralkodója megtalálja és elviszi a házába. Az
emir Ben néven saját fiaként felneveli és országa jövendő uralkodójának
tekinti. A baleset után 25 évvel az ifjú herceg megtudja származásáról
az igazságot. Egyetlen célja, hogy kiderítse, ki és hol él az édesanyja.
Megszökik és Montecarlóba megy, ahol a hatalmas vagyonnal rendelkező
Christine második férjével él.
PASTA (2010)
Seo Yoo-gyeongból a La Sfera koreai-olasz étterem
konyhalányából 3 év után végre szakács lehet. A lány minden vágya, hogy
híres séf váljon belőle. Egy nap egy véletlen folytán megismerkedik egy
férfival, akiről Yoo-gyeong azt hiszi, hogy ő az utódja, az új konyhai
kisegítő. Később kiderül, hogy Choi Hyun-wook az étterem új, rideg,
keménykezű konyhafőnöke, akinek első dolga, hogy kirúgja a lányokat...
AZ UTOLSÓ ZSARU (2009)
Egy rendőrtiszt felébred 20 évig tartó kómájából. Újra munkába áll, azonban rá kell jönnie, hogy a világ mennyit változott.
2013. 03. 25.
BARBIE ÉS A RÓZSASZÍN BALETTCIPŐ (2013)
Perdülj táncra Barbie varázslatos kalandjában, aki ezúttal Kristynt, a nagyratörő álmokat dédelgető balerinát alakítja! Abban a pillanatban, ahogy Kristyn felpróbál egy pár ragyogó balettcipőt, és legjobb barátnője, Hailey a balett fantasztikus világába csöppennek. Ahhoz, hogy Kristyn legyőzhesse a gonosz Hókirálynőt, kedvenc balettjeiben kell táncolnia. Barbie csodás utazása a tánc világában olyan legendás előadásokat vonultat fel mint a Giselle és A hattyúk tava, és megmutatja, hogy minden álmod valóra válhat, ha szívből táncolsz!
AZ ÜZENET - AZ ISZLÁM TÖRTÉNETE (1977)
Időszámítás után a 600-as évek elején Mohamednek látomása volt.
Isten hírnökeként Gabriel arkangyal szólt hozzá, és azt mondta, hogy
Mohamed lesz Isten prófétája. Mohamed pár hívő kíséretében kénytelen
elhagyni Kábát. Több évi sivatagi viszontagság következik, majd Mohamed
megtesz mindent azért, hogy megalapozza az iszlám vallást.
Kategória:
1977,
DRÁMA FILM,
ÉLETRAJZI FILM,
FILM,
KALAND FILM
E.T. - A FÖLDÖNKÍVÜLI (1982)
Egy amerikai kisváros szélén, a családi házaktól alig
néhány méternyire húzódó erdőben földet ér egy űrhajó, melyből fura
kinézetű "emberkék" szállnak ki, hogy felderítsék a terepet. Ám
hamarosan a helyszínre érkeznek a földlakók: őrült zajt csapva, villódzó
zseblámpájukkal megrémisztik a békés szándékú látogatókat, s miközben
megpróbálják bekeríteni űrjárművüket, a furcsa kis lények menekülésbe
fognak. Egy "valaki" közülük azonban lemarad a távozó űrjárműről. Ez a
valaki pedig nem más, mint E.T., aki a számára ismeretlen bolygón marad
dühös kutyák, nyüzsgő járművek és egy furcsa kisfiú társaságában. Ezen
az éjszakán ugyanis egy közelben lakó fiú, a kisiskolás Elliott gyanút
fog, hogy valaki kint rejtőzik a kertjükben. Egész éjjel kint marad, s
végül magához édesgeti ezt a valakit, aki persze nem más, mint E.T. A
két magányos lény, az apa nélkül nevelkedő fiú és a hátrahagyott űrlény
összebarátkozik egymással, s ennek a barátságnak állít feledhetetlen
emléket Steven Spielberg minden idők legnagyobb filmsikerében.
MARCO POLO (1982)
Legenda, vagy valóság? Ki volt Marco Polo? Miért
vonzotta őt az utazás? Mit látott, mit tapasztalt a távoli földeken? Sok
kérdésre választ kaphatunk e sorozatot nézvén, amely mindamellett, hogy
elmeséli a nagy utazó történetét, lélegzetelállítóan gyönyörű képekkel
illusztrálja azt.
SAMURAI GIRL (2008)
Kisgyermekként Heavent, akiröl egy legenda kering, örökbe fogadja egy
japán üzletember. A lány nagyon szoros kapcsolatot ápol testvérével, aki
elköltözik otthonról és emiatt apja megtagadja. Amikor Heaven 19 éves
lesz, egy kényszerházasság kellös közepébe csöppen, ahol nem a szerelem,
hanem a két család kapcsolatának szorosabbá tétele a cél. Az esküvö
amerikában kerül megrendezésre, azonban nem várt események következnek
be! Ninják támadják meg öket, célpontjuk Heaven! Rajtuk kívül még egy
váratlan látogató is lesz, aki nem más, mint a családját otthagyó
fiútestvér. Heaven-t jött megmenteni, azonban életét veszti… Utolsó
mondataiban elárulja, hogy apjuk egy Yakuza klánnak a vezetöje. Heaven-t
egy megbízható barátjához, Jake-hez menekíti, aki egy szamuráj és segít
neki felkészülni, hogy megbosszulhassa testvére halálát!
2013. 03. 24.
A GÖRÖG MÁGNÁS (1978)
Onassis, a görög iparmágnás és Jacqueline Bouvier
Kennedy, a meggyilkolt amerikai elnök özvegye sokak számára furcsának
ható szerelmi kapcsolatát állítja reflektorfénybe ez az 1978-ban
forgatott alkotás. Az élet szolgáltatta témát adó film ismét
bebizonyítja, hogy a szerelem és a sors útjai kifürkészhetetlenek. A
megkapó történet varázslatos tájakon játszódik, és bepillantást enged a
nemzetközi arisztokrácia fényűző életébe.
A SZIBÉRIAI BORBÉLY (1998)
1905 - Egy asszony levelet ír fiának, a híres West
Point-i Amerikai Katonai Akadémia hallgatójának. 20 évvel korábbi
emlékképeket idéz maga elé, végre elszánja magát, hogy megossza fiával
születésének sokáig féltve őrzött titkát.
1885 - Fiatal korában
Jane, bizonyos üzleti megbízással, nekivág a titokzatos Oroszországnak.
Ebben a számára teljesen új világban egy fülkében utazik egy csapat
féktelen fiatal kadéttal, köztük az elegáns és szenvedélyes Andrej
Tolsztojjal. Jane örömmel felfedezi fel, hogy mindketten rajonganak a
zenéért, az ifjú kadét pedig őrülten beleszeret a gyönyörű és rendkívüli
külföldi szépségbe. A moszkvai pályaudvaron Jane-t Douglas
McCracken, a különc feltaláló várja, aki a nagyherceg támogatását
szeretné elnyerni, hogy eladhassa az oroszoknak élete főművét: egy
óriási fakitermelő gépet. Célja elérése érdekében McCracken a lányaként
mutatja be Jane-t: a lány feladata, hogy megpuhítsa a hatóságokat és
McCracken lehetséges üzletfeleit. Eszköz nem számít. Jane - remélve,
hogy újra találkozhat a jóképű Tolsztojjal -, ellátogat a kadétiskolába,
ahol bemutatják Radlov tábornoknak, akit McCracken megbízásából el kell
csábítania. A lány pillanatok alatt magába is bolondítja a meglehetősen
esetlen Radlovot, aki - mit sem sejtve Tolsztoj szenvedélyes érzéseiről
- megkéri a kadétot, kísérje el őt és segédkezzen a lánykérésnél. A
szerelemittas fiatalember képtelen tovább titkolni érzelmeit. A
konfliktus elkerülhetetlen, a történet drámai fordulatot vesz. A hősök
élete mindörökre megváltozik...
Kategória:
1998,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
A LADY ÉS AZ ÚTONÁLLÓ (1989)
Cromwell vasbordájú" serege elől menekül II. Károly
király, Lord Lucius segítségével. A lord az országban marad, és Silver
Blade álnéven az útonállók leghíresebbikévé válik. Ő menti meg Lady
Pantheát egy nemkívánatos házasságtól. A lady nemcsak megmentőjét, hanem
szerelmét is látja az álarcos kalandorban. A király visszakerül
trónjára, de a lord folytatja kalandor életét. Az udvari intrikák Lady
Pantheát a kivégzőhelyre juttatják, de újra megjelenik megmentője,
Silver Blade. A királyi kegy segíti a Lady és az útonálló boldogságát."
Kategória:
1989,
DRÁMA FILM,
FILM,
KALAND FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
HAWAII (1966)
Abner Hale, a merev és keserű misszionárius fiatal és
gyönyörű feleségével Hawaiira megy, hogy a kis szigeten az igaz hitre
térítse a bennszülötteket. A két kultúra közötti szakadék azonban
átléphetetlen - minden fáradozása ellenére sem sikerül szót értenie az
őslakókkal, és tevékenysége tragédiába torkollik. James Michener
bestseller-regényének filmváltozatát hét Oscar-díjra jelölték.
MAKRANCOS HÖLGY (1967)
A világhírű vígjáték hősnője, Kata kiállhatatlan
természetéről híres. Szép is lenne, okos is, de minden kérőt elüldöz
magától. Márpedig addig a kedves és szerény húga, Bianca sem mehet
férjhez, amíg a nővérének nem sikerül vőlegényt találni. Ekkor
jelentkezik Petruchio, aki elhatározza, hogy kezesbárányt farag az
elviselhetetlen hárpiából.
Kategória:
1967,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
VÍGJÁTÉK FILM
BARBAROSSA (2009)
Itália a XII. században. Barbarossa Frigyes fő
célkitűzése, hogy birodalma határait kiterjessze az észak-olaszországi
városállamokra is. Ennek érdekében több megtorló hadjáratot is vezet az
önállóságát védelmező Milánó, és a hozzá kapcsolódó városállamok ellen.
Egy vadászaton egyszer vadkan támad rá, és az életét éppen a milánói
kovács fia, a kis Alberto da Giussano menti meg. Felnőve azonban Alberto
a két bátyjával együtt Milánó szabadságának elkötelezett harcosa lesz.
Ez nemcsak a túlerő miatt nehéz, hanem azért is, mert a városállamok
egymással sem tudnak összefogni és a kapukon belül is akad, aki inkább
mentené a bőrét.
Kategória:
2009,
DRÁMA FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
A KIRÁLY TÁNCOL (2000)
XIV. Lajos (Benoit Magimel), akit Napkirálynak hívtak,
imádta a zenét és legfőképpen a táncot. Udvari zenészétől, a firenzei
Giambattista Lully-tól (Boris Terral) és az udvari írótól, Moliére-től
(Tchéky Karyo) a király nagyszabású, sokszereplős színpadi balettműveket
rendelt. A ruganyos, jó táncos hírében álló ifjú király maga akarta
mindig a főszerepet játszani: táncával megjelenítette végtelen hatalmát.
Az udvar előtt Lully titkolta plátói szerelmét a király iránt. A
szenvedélyből pazar zenék születtek. Az aranyozott díszletek és
kosztümök teljessé tették a földöntúli hatalom illúzióját. A Napkirály
lábai előtt hevert olyankor a világ.
Kategória:
2000,
DRÁMA FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
ELIZABETH: AZ ARANYKOR (2007)
1585-öt írunk. I. Erzsébet királynő idestova három
évtizede ül a trónon. Angliát vallási ellentétek feszítik, miközben az
udvarban folyó ármánykodás is állandó veszélyt jelent. Ugyanekkor a
katolicizmus pusztító szele söpör végig Európán. A római egyház
támogatásával és az inkvizícióval felfegyverkezve II. Fülöp király
armadája fenyegeti Angliát. A spanyol uralkodónak, a világ legnagyobb
hatalmú emberének eltökélt szándéka, hogy letaszítja a trónról a
protestáns eretneket. A küzdelem mellett szükségképpen háttérbe szorul a
királynő magánélete, beteljesületlen szerelem fűzi Sir Walter
Raleigh-hez.
Kategória:
2007,
DRÁMA FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
ELIZABETH (1998)
A beteg Máriának gyermeke nem lévén, az uralkodói
poszt várományosa a királynő féltestvére, VIII. Henrik király
törvénytelen gyermeke, Erzsébet lett. Amikor 1558-ban trónra lépett,
Anglia nehéz helyzetben volt. A protestánsok és a katolikusok küzdelme
megosztotta az országot, a kincstár üresen állt, a franciák pedig a
spanyolokkal szövetkeztek a térdre kényszerítésére. Erzsébetnek
szüntelen ármánykodás közepette kellett megvédenie trónját,
megszilárdítani hatalmát. A politikai viszonyok mellett szükségképpen
háttérbe szorult a magánélete, beteljesületlen szerelme.
Kategória:
1998,
DRÁMA FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
MAURICE (1987)
A Cambridge-i egyetemre jár az Edward-korabeli
Angliában Clive, a gazdag arisztokrata fiú és barátja, Maurice. A két
ifjú egyre közelebb kerül egymáshoz, a barátságból szerelem lesz. Az
iskola befejezése után azonban útjaik elválnak. Clive "megtér", és a
politikai karrierje érdekében megtagadja homoszexuális szerelmét, és
hamarosan megházasodik. Maurice viszont egy másik ifjú, Alec személyében
találja meg az igazi szenvedélyes szerelmet. E.M. Forster önéletrajzi
ihletésű regényéből. A könyv 1971-ig tiltott listán szerepelt.
Kategória:
1987,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
SZELLEM A HÁZBAN (1992)
A Wilcox és a Schlegel-család különös, ellentmondásos
kapcsolata tárul föl a múlt század tízes éveiben. A háttér mindehhez az
ódon angol kúria. A felvilágosult Schlegel-testvérpár, Margaret és Helen
intelligens, művelt, és a kor szokásaihoz mérten rendkívül emancipált. A
nővérek megismerkednek a gazdag és nagy múltú Henry Wilcoxszal és
feleségével, Ruth-tal. Helen beleszeret az arisztokrata família
fiatalabb csemetéjébe. A két eltérő egyéniség azonban nem tud kijönni
egymással, ezért útjaik szükségszerűen elválnak.
A CINKOS (2010)
Abraham Lincoln meggyilkolása után letartóztatnak hét férfit és
egy nőt. A vád szerint összeesküdtek az elnök, az alelnök és a
külügyminiszter ellen. Az egyik vádlott Mary Surratt, 42 éves
egyedülálló nő, aki egy panziót vezet. Ebben a panzióban szevezték a
gyilkosságokat. A nő ügyvédje a 28 éves, tapasztalatlan Frederick Aiken
hisz a nő ártatlanságában, és minden követ megmozgat azért, hogy ezt
bizonyítsa.
Kategória:
2010,
DRÁMA FILM,
FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
LEAR KIRÁLY (1983)
Egy zaklatott kora hajnalon Lear király úgy dönt, hogy
a birodalmat felosztja három lánya között. Szokatlan döntését szokatlan
órában hajtja végre, pillanatnyi szeszélyétől vezéreltetve összehívja a
királyi udvart, majd leányaihoz a mesékből jól ismert, de a birodalom
életében előzmény nélküli kérdést intézi: "Ki az közületek, ki legjobban
szeret?" A legkisebb lány, Cordélia megtagadja a nyilvános
vallomástételt, és ez olyan váratlanul éri a szeszélyes uralkodót, hogy
legszeretettebb lányát kitagadja az örökségből, annak ellenére, hogy a
hűséges Kent gróf figyelmezteti a királyt szörnyű esztelenségére. A
legkisebb lánynak hozomány nélkül kell távoznia az udvarból,
megalázottan és eltaszítottan, a francia király feleségeként. Goneril és
Regan, a szeretetüket egymással versengve kifejező nővérek azonban
hamar megtagadják apjukat, egyre terhesebbé válik számukra a királyságot
átruházó, de a királyi címmel járó hódolathoz tovább is ragaszkodó
Lear.
AZ ARANYSERLEG (2000)
A film cselekménye a XX. század elején játszódik. A pénztelen olasz Amerigo herceg szerelmes a fiatal és gyönyörű Charlotte Stantba. A herceg, hogy mentse családját az anyagi csődtől, érzelmei ellenére feleségül veszi Maggie Ververt, az amerikai milliárdos és műgyűjtő Adam Verver lányát. A sors fintora, hogy a szintén vagyontalan Charlotte elfogadja Adam házassági ajánlatát. A két házaspár találkozik Európában. Az elfeledett érzések újult erővel lobbannak fel, a tragikus végkifejlet pedig elkerülhetetlennek tűnik.
Kategória:
2000,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM
A RÓMAI BIRODALOM BUKÁSA (1964)
Időszámításunk után 180. A Római Birodalom hanyatlik.
Az idős császár Marcus Aurelius fiát, Commodust nevezi ki utódjául, de
mielőtt a döntését hivatalossá tehetné, meggyilkolják. Eközben lánya,
Lucilla - bár érzelmei máshoz kötik - kelet békéje érdekében
összeházasodik Örményország királyával. Commodus, akinek a hatalom a
kezébe került, zsarnoki módon kormányozza Rómát, mely így már
megállíthatatlanul halad a végső bukás felé.
Anthony Mann
1964-ben ezzel a 16 millió dolláros költségvetésű eposszal Hollywood
egyik leglátványosabb történelmi filmjét készítette el.
Kategória:
1964,
DRÁMA FILM,
FILM,
ROMANTIKUS FILM,
TÖRTÉNELMI FILM
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)