Angol helyzetkomédia, melyet a BBC készített és
először a BBC2 sugárzott 1975-ben. A történet a kitalált Waczak szálló
nevű hotelben játszódik, mely egy devonshire-i városban,
Torquay-ben található, az angol riviérán. Annak ellenére, hogy
csak 12 rész készült, a későbbi hasonló sorozatokra gyakorolt hatása
máig tart. A sorozatot John Cleese és Connie Booth írta, akik a
főbb szerepeket is játszották. A 12 részt két szériában adták le: az
elsőt 1975-ben, melynek producere és rendezője John Howard Davies
volt; a másodikat 1979-ben, ennek a producere Douglas Argent,
rendezője pedig Bob Spiers volt.
Basil egy kizsákmányoló, hotel "menedzser", aki
rengeteget dolgozik, és akinek az életét megfertőzik halott vendégek,
hotel ellenőrök és a csőcselék. Legnagyobb fejfájást a "viperafészek" -
saját felesége Sybil (Prunella Scales) okozza. Együtt vezetik a hotelt -
a Waczak szállót, a rendíthetetlen nyugalmú Polly (Connie Booth)
segítségével, és a másik alkalmazott Manuel (Andrew Sachs) bárminemű
segítsége nélkül, aki egy gyakornok pincér Barcelonából, és dühös a
főnökére, aki minden frusztrációjának céltáblája.
Basil utálja a vendégeket, durván bánik a személyzettel, mániákusan elront mindent, ami az útjába kerül, kiállhatatlanul sznob és menthetetlenül nős. Mind a felesége, mind a nyavalyás vendégek, mind pedig az ostoba spanyol pincér, Manuel halálra gyötrik őt, pedig ő mást sem szeretne, minthogy jómódú, "előkelő" vendégei legyenek a szállóban.
Basil utálja a vendégeket, durván bánik a személyzettel, mániákusan elront mindent, ami az útjába kerül, kiállhatatlanul sznob és menthetetlenül nős. Mind a felesége, mind a nyavalyás vendégek, mind pedig az ostoba spanyol pincér, Manuel halálra gyötrik őt, pedig ő mást sem szeretne, minthogy jómódú, "előkelő" vendégei legyenek a szállóban.
WACZAK SZÁLLÓ - FAWLTY TOWERS (1975)
feliratos, angol
feliratos, angol
2. ÉVAD
PUTLOCKER
rendező: John Howard Davies, Bob Spiers
forgatókönyvíró: John Cleese, Connie Booth
zene: Dennis Wilson
producer: John Howard Davies, Douglas Argent
vágó: Bill Harris, Susan Imrie, Bob Rymer
szereplő(k):
John Cleese (Basil Waczak)
Prunella Scales (Sybil Waczak)
Connie Booth (Polly Sherman)
Andrew Sachs (Manuel)
Renee Roberts (Miss Gatsby)
Gilly Flower (Miss Tibbs)
Brian Hall (Terry)
Ballard Berkeley (Gowen)
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése